1. A hónap első vasárnapja van, délután 5 órától szentségimádást tartunk.

2. Május hónapban a reggeli szentmisék után, illetve az esti
szentmisék előtt elvégezzük a Lorettói litániát.

3. Kedden este 7 órától katekumen hittan lesz. Szerdán reggel a
nyugdíjasokat várom bibliaórára, csütörtök este ½ 8-tól pedig az
ifjúságot várom hitoktatásra.

4. A héten e-mailben átküldtük az elsőáldozási képeket az érintett
családoknak. Kérjük, hogy aki nem kapta meg, jelezze a sekrestyében
vagy az irodán.

5. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ismét van lehetőség a
személyi jövedelemadó kétszer 1%-ának felajánlására egyházunk és a
plébániánkat segítő alapítvány javára. Erre akkor is van lehetőség, ha
az adóhatóság készíti el bevallásunkat, ezért kérjük, éljenek a
lehetőséggel. Bővebb információ a hátsó hirdetőtáblán olvasható, és
szórólap is elvihető.

6. Mint már hirdettem, várom a Kedves Hívek adományát a templomtető
felújítására. Kérem, hogy az Alapítvány javára fizessék be vagy
utalják át az erre szánt összeget.

7. A nyári hittanos tábor július 2-8. között lesz Salgóbányán. Már
lehet jelentkezni a táborba. Szeretettel hívjuk gyerek- és ifjúsági
hittanosainkat. Jelentkezési lapot a sekrestyében lehet kérni. A tábor
díja 18 ezer Ft.

8. Plébániánk szokásos felnőtt lelkigyakorlatát idén augusztus 7.
keddtől augusztus 11-ig tartjuk Győrben, az Eucharisztikus
Kongresszusra való készület és a Családok Évének jegyében. Jelmondata:
„Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek” Amennyiben igény
van rá, a lelkigyakorlatozó felnőttek gyermekei számára felügyeletet
szervezünk. Tájékoztató és jelentkezési lap hátul a kisasztalról
elvihető.