1. Kedves Testvérek! A megemelkedett energiaárak plébániánkat is súlyosan érintik. A költségek mérséklése érdekében a plébániaépület fűtéskorszerűsítése mellett döntött a plébánia képviselő-testülete, valamint a plébánia alapítványának kuratóriuma. Ez a jelenlegi gázfűtés elektromos fűtésre való cseréjét jelenti. A bő 3 milliós beruházásra gyűjtést hirdetünk. Kérjük, támogassák a megvalósítást, hogy a gyermekek hittanóráit, a fiatalok, nyugdíjasok hittanóráit, a kóruspróbákat, a plébániai közösségek és a plébánia nagy közösségének egyéb összejöveteleit is meg tudjuk tartani megfelelő körülmények között a fűtési szezonban. Az erre a célra szánt adományokat a Jézus Szíve szobor melletti perselybe, az irodában, illetve a plébániánk bankszámlaszámára (CIB 11100104-19819246-36000001) tudják befizetni. Nagylelkű adományaikat hálás szívvel köszönjük! (A gyűjtés jelenlegi állása: 105.000 Ft)

2. A Katolikus Karitász reagálva a bajba jutott családok és idősek egyre gyakoribb segítségkérése, adománygyűjtő programot indított „Segítő kéz” címmel, melyhez az egyházmegyei karitász is csatlakozott. A program keretében plébániánk karitász helyisége is gyűjtőpont lett, ezért aki szeretne adományával az országos karitász akciójához csatlakozni, adományát leadhatja a Csontváry u. 23. szám alatti karitász helyiségben is péntekenként 15-17 óra és szombaton 10-11 óra között november 25-éig. Az országos akció részleteit a hirdetőtáblán kitett plakátokon olvashatják. Emellett természetesen karitász csoportunk megtartja majd hagyományos adventi gyűjtését is templomunkban, melynek pontos időpontját később hirdetjük.

3. November 26-án, szombaton 16:00 órától lesz plébániánkon a közös adventi koszorúkötés. Kérjük a kedves testvéreket, hogy a hirdetésben szereplő linken keresztül segítsenek az anyagbeszerzésében, hogy ne vásároljunk túl sok vagy túl kevés alapanyagot. Akik nem használnak számítógépet, azok a plébánia irodájában kaphatnak segítséget. A kérdőív: https://rb.gy/g9xq60

4. Előre hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy az adventi időszakban az alábbiak szerint módosul templomunk miserendje:

Hétfő
6:00 Igeliturgia
18:00 Szentmise

Kedd
5:55 Úrangyala
6:00 Szentmise

Szerda
6:00 Igeliturgia

Csütörtök
6:00 Igeliturgia
18:00 Szentmise

Péntek
5:55 Úrangyala
6:00 Szentmise

Szombat
6:00 Szentmise

Vasárnap
7:00 Szentmise
9:30 Szentmise

5. Előre hirdetjük, hogy plébániánk adventi lelki napja december 3-án, szombaton lesz 9:00 órától 13:00 óráig. Szintén ezen a napon kerül megrendezésre a „Férfi zarándoklat” Máriabesnyőre, melyet Forgács Balázs atya vezet. Részletek a kihelyezett plakáton.

6. Idén is várjuk a gyermekek jelentkezését a hagyományos pásztorjátékra. A részletek később érkeznek, lélekben azért készülődjünk. A stábot ebben az esztendőben egy új rendező dirigálja.

7. Kedves testvérek! A hirdetni kívánt információkat, eseményeket kérjük legkésőbb csütörtök estig küldjék el a plébánia e-mail címére: pestszentlorinc.szentlaszlo@gmail.com.