1. Az egyházmegyei karitász központ segítségével megérkeztek a Szt. Erzsébet kenyerek, melyeket áldás után osztunk. Kérem a Testvéreket, hogy saját és egymás biztonsága érdekében egyesével álljanak sorba, mint szentáldozáskor, a kenyérért, fog jutni mindenkinek!
2. Ma van az ún. Szent Erzsébet gyűjtés. A szentmisében a Katolikus Karitász javára gyűjtünk.
3. Egy hét múlva, november 28-án, a fél 10-es szentmise után tartjuk a jótékonysági Szent Erzsébet napi koncertet ifjúságunk közreműködésével. A koncerten adományokat gyűjtünk a családok karácsonyi támogatására. A járványügyi korlátozásokra figyelemmel vagyunk a fellépők vonatkozásában. Szeretettel várjuk a kedves híveket!
4. Köszönetet mondok azoknak, akik tegnap a Karitásznak segítettek a tartós-élelmiszer gyűjtésében.
5. Köszönetemet fejezem ki a tegnapi szentségimádáson résztvevőknek is.
6. Kedden 19:00 órától katekumen hittan lesz, csütörtök este 8-tól az ifjúságot várom.
7. Szombaton délután 4 órától lesz az adventi koszorúkötés a templomban. Kérjük, hogy aki tud, jöjjön segíteni asztalok pakolásában, előkészítésben már délután 3 órára. Kérem, hogy mindenki használjon maszkot, és tartsunk egymástól megfelelő távolságot. Az első adventi gyertya meggyújtása szombaton este 6 órától lesz.
8. Előre hirdetem, hogy az adventi lelkinap december 4-én délelőtt lesz (9-13 óráig).