1. A hét ünnepei: Hétfő: Halottak napja, Kedd: Köznap, Szerda: Boromeo Szent Károly, Csütörtök: Szent Imre, Péntek: Köznap, Szombat: Köznap, Vasárnap: Évközi XXXII. vasárnap

  2. November 2-án, hétfőn, halottak napján templomunkban reggel 7:00 órakor és este 18:00 órakor lesz szentmise. 17:40-től imádkozzuk a halottak litániáját.

  3. Novemeber 2-án bérmálási hittan, november 3-án kedden 17.00-tól Gimis hittan majd 19.00 órától felnőtt hittan lesz.

  4. November 2-ától újraindulnak a plébánián a hittan- és közösségi alkalmak. November 5-én, elsőcsütörtökön imádkozzuk az Oltáriszentség litániáját, majd november 6-án, pénteken Jézus Szíve litániáját.
    Kivételesen a szentségimádás és a gyóntatás a mise előtt 06:30-tól lesz.

  5. November 7-én, szombaton folytatódik a Szent László zarándoklat. Következő állomás a Béke téri Szent László templom.
    Találkozó a Kondor Béla sétány buszmegállójában 8:15-kor!

  6. November 8-án, vasárnap a 9:30-as misén adunk hálát a Szent László Alapítványunkért; a mise főcelebránsa Ft. Nagy Károly egykori plébánosunk.

  7. November hónapban „Mindenki miséje” néven a következő napokon mondunk közös szentmisét elhunyt szeretteinkért: November 6., péntek 7:00, november 13., péntek 7:00 november 16., hétfő 18:00, november 20., péntek 7:00 A templomban hátul kihelyezett dobozba dobhatjuk miseszándékainkat és az erre felajánlott adományokat.

  8. Plébániánk e heti imaszándéka: elhunyt szeretteinkért, rokonainkért, jótevőkért

  9. November 7-én 16:00 órától képviselő-testületi (KT) gyűlés lesz.

  10. Karitász csoportunk idén is lehetőséget kapott arra, hogy a Gloriett telepi Lidl áruházban tartós élelmiszert gyűjtsön. Várjuk az önkéntesek jelentkezését, akik tudnak szórólapozásban, adománygyűjtésben vagy autós szállításban szolgálatot vállalni november 13-án, pénteken délután, vagy november 15-én, vasárnap délelőtt vagy délután. Jelentkezni Kovácsné Sztrakay Katinál lehet.

  11. Szeretettel várjuk az énekelni szerető Testvéreket plébániánk kórusába. Jelenleg a karácsonyi koncertre készülünk, melyre a vasárnapi fél 10-es misék után próbálunk. Jelentkezni, illetve érdeklődni Skapér Ritánál és Kovács Krisztiánnál lehet.

Áldott, hetet kívánok mindenkinek!
Isten éltesse a név-és születésnapjukat ünneplő testvéreinket!