A plébánia elektromos felújításának 1. üteme elkészült. Most a második ütem megvalósulására gyűjtünk. Minden hónap harmadik vasárnapján a persely adományokat erre a célra fordítjuk, ahogy a nagy perselybe dobott adományokat is.
Most szombaton (jún 20) szentelik Nagy Kálmánt. Hordozzuk őt imáinkban. Mindenkit invitálunk, hogy aki teheti vegyen velünk részt a papszentelés ünnepén is Esztergomban. A szentelésre buszos zarándoklatot is szervezünk, melyre előzetes jelentkezés szükséges Biriszló Marikánál. (+36 30 420 4387) Marikát a vasárnapi fél 10-es vagy a hétköznapi esti misék után, a részvételi díj (2 500Ft) befizetésével lehet megkeresni. (Gyülekező: 7:30 a Kondor Béla és Barta Lajos utca találkozásánál. Az út ~ másfél óra. Visszaindulás ~13 óra. Hazaérkezés ~15:00.)
A héten a szentmisék rendje többször eltér a megszokottól
Hétfőn (jún. 15.) 7:00-kor lesz szentmise, este 18-kor nem
Kedden (jún. 16.) 7:00-kor igeliturgia lesz
Csütörtökön és pénteken a szokott időben lesznek szentmisék.
Szombaton (jún. 20) nem lesz reggeli szentmise, mert utazunk Nagy Kálmán papszentelésére.
Csütörtökön (jún. 18) a délelőtti irodai szolgálat elmarad.
Következő vasárnap (jún 21) a 9:30-as szentmisében tartjuk plébániánkon a Te Deum-ot.
A hittantábor jelentkezési határideje a következő vasárnap (jún 21).
Peti atyát augusztus 1-től elhelyezik, szeptembertől Rómában kezdi meg licencia tanulmányait. Július utolsó vasárnapján 26-án búcsúztatjuk. (Bár még 31-ig misézik a plébánián.) Augusztus 1-től Harangi Tibor atya lesz plébániánk új lelkipásztora.
Előre hirdetjük:
Kálmán újmiséje a templombúcsúval együtt június 28-án a 9:30-as szentmisében lesz.
A hittanos tábor július 13-19. között lesz Csépán, elsőstől a tizenkettedik osztályosok részére. (Részvételi díj 41 ezer forint, de van támogatás anyagi okok miatt senki ne maradjon otthon.) Részletek és jelentkezés a honlapon, vagy a QR kódon.
A felnőtt lelkigyakorlat augusztus 5-8-ig lesz Kecskeméten. A lelkigyakorlatot idén Dúl Géza, plébániánk egykori káplánja vezeti.
Június 22-26-ig és augusztus 24-28-ig idén nyáron is lesz napközis tábor a plébánián, amire már jelentkezni is lehet.
Idén nyáron lesz EMIT (Egyházmegyei Ifjúsági Tábor) a 8-12. osztályok számára. (Támogatás itt is igényelhető.) Jelentkezés a tábor facebook profilján, vagy a hirdetőtáblán található linken.
Plébániánk programnaptára elérhető a honlapon, vagy a hirdetőtábláról. >>KATT IDE<<
