1. Megjelent a Veled és Feléd plébániai újságunk nagyböjti száma. A nagyperselyen található, és kérjük,200 Ft-tal járuljanak hozzá az újság költségéhez.
2. Nagyböjti péntekeken 18:00 órakor tartjuk a szentmisét. Közvetlenül utána keresztúti ájtatosságot végzünk.
3. Szeretettel várjuk a fiatalokat a virágvasárnapi passiópróbákra, első alkalommal jövő hét vasárnap, március 20-án 15 órakor.
4. Az elsőáldozási közvetlen felkészítés március 20-án kezdődik, közvetlenül a fél 10-es szentmise után. Az elsőáldozás május 15-én lesz.
5. A Liliomkert Katolikus Óvodába, várják azon családok jelentkezését, akik fontosnak tartják a hagyományos óvodai nevelés mellett az örök emberi értékeket megalapozó óvodai nevelést, a kisgyermekek hitre nevelését. Az óvodánkat bemutató programsorozatban hasznos és értékes információkat, szempontokat és támpontokat kaphatnak az óvoda választáshoz. Részletes információkat találnak a kihelyezett plakáton és az óvoda honlapján.
6. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan (március 27-én) a szentmise keretében a lelki adoptálók tesznek fogadalmat. Kérem azokat, akik ún. lelki adoptálást vállalnak – tehát 9 hónapon keresztül minden nap imádkoznak egy veszélyben lévő magzatért, valamint annak szeretetteljes környezetben történő felneveléséért, illetve a szülők, családok gondolkodásmódjának jó irányba történő megváltozásáért – azok iratkozzanak fel a hirdetőtáblára kihelyezett lapon.
7. A kárpátaljai menekülteknek szánt további adományokat péntekenként 15-16 óra között és szombaton 10-11 óráig lehet a Csontváry u. 23. szám alatti karitász helyiségbe lehozni. Emellett a hirdetőtáblán kitett időpontokban a múlt hónapban gyűjtött ruhaneműből március 19 és március 25 között lehet válogatni és vinni belőle. Kérjük, hogy több ruhaneműt ne hozzanak!
8. A Katolikus Karitász által szervezett országos nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtés március 20. azaz jövő vasárnaptól március 27-ig tart. Templunkban a szokásos helyen elhelyezett asztalra lehet majd letenni az adományokat. Ezeket elsősorban helyi közösségünk rászorulói között fogjuk szétosztani.
9. Az idei Nagyböjtben is van lehetőség hozzájárulni a pakisztáni, nyomornegyedekben élő gyermekek beiskolázási támogatásához. Számukra az egyetlen lehetőség a nyomorból való fölemelkedésre a tanulás. A taníttatásért még az általános iskolában is fizetni kell (1 gyermek számára évi 210 EUR = kb 75.000 Ft-ot), amit az analfabéta szülők a megélhetésükön felül képtelenek előteremteni. Tavaly, több plébánia, iskolák, magánszemélyek összefogásával 80 gyermek költségéhez tudtunk hozzájárulni. Köszönő levelükben ezt írták: „Ti az életet jelentitek számunkra.” Az adományokat a Jézus Szíve szobor melletti perselybe lehet elhelyezni.
10. Emlékeztetőül hirdetjük, hogy a felnőtt lelkigyakorlat 2022. augusztus 2-6-a között lesz Kecskeméten. Jelentkezési lap és részletes információ március végén várható.
11. Előre hirdetjük, hogy a nyári hittanos tábor június 27-től július 3-ig lesz Balatonalmádiban. További információt a táborral és a jelentkezéssel kapcsolatban majd áprilisban fogunk adni.