A plébánia elektromos felújításának 1. üteme elkészült. Most a második ütem megvalósulására gyűjtünk. Minden hónap harmadik vasárnapján a persely adományokat erre a célra fordítjuk, ahogy a nagy perselybe dobott adományokat is.
Peti atyát augusztus 1-től elhelyezik, szeptembertől Rómában kezdi meg licencia tanulmányait. Ma a 9:30-as szentmisében búcsúztatjuk. (Bár még 31-ig misézik a plébánián.) Augusztus 1-től Harangi Tibor atya lesz plébániánk új lelkipásztora.
Jövő vasárnap (aug. 2.) a 9:30 mise után rövid megbeszélésre várjuk azokat, akik a lelkigyakorlatra jelentkeztek.
Előre hirdetjük:
- A második napközis tábor Augusztus 24-28-ig lesz. Erre még lehet jelentkezni.
Plébániánk programnaptára elérhető a honlapon, vagy a hirdetőtábláról. >>KATT IDE<<
