H I R D E T É S E I N K,
P R O G R A M J A I N K
_________________________________________________________________________________
HIRDETÉSEK
2012. MÁJUS 13.
HÚSVÉT VI. VASÁRNAPJA
1. Tegnap volt az élő Rózsafüzér zarándoklat. Plébániánk hívei (férfiak és nők egyaránt) aktívan részt vettek úgy az előkészítésben, mint a zarándoklaton az imádságban, az éneklésben, továbbá a záró szentmisén és az azt követő vendéglátásban. Más plébániák hívei nagyon jól érezték itt magukat. Köszönöm szépen mindenkinek a szolgálatát!
2. Hétfőn 10 órai kezdettel GYES-es hittan, kedden este ¼ 8-tól felnőtt hittan lesz. Szerdán reggel 8 órától pedig a nyugdíjasok számára lesz hitoktatás. Csütörtökön elmaradnak a foglalkozások.
3. A plébániai hittanosok nyári táborába a gyermekek jelentkezését továbbra is várjuk. A jelentkezési lapokat a sekrestyében lehet leadni. Ezzel együtt a tábor költségének vagy annak egy részének befizetésére is lehetőség van.
4. A Somogyi Lászlóra, „Laci bácsira” emlékező, Dobóruszkára tervezett zarándoklatra május 17-én, csütörtökön indulunk. Délután ½ 5 órára várjuk a résztvevőket a templomba. Még van néhány hely a buszon. Aki szeretne jönni, kérjük, mielőbb jelentkezzen!
5. A héten csütörtök-, péntek- és szombati napokon – a dobóruszkai zarándoklat miatt – a templom zárva lesz, és az irodai szolgálat is szünetelni fog.
6. Május 19-én kerül megrendezésre a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. Szeretettel hívjuk a gyerekeket és fiatalokat! Plébániánkról reggel 7 órakor indulunk és kb. este 8 órakor érkezünk haza. Kérjük a szülőket, hogy jelezzék gyerekük részvéli szándékát a sekrestyében.
7. A nyári felnőtt lelkigyakorlatra (augusztus 12-16. Péliföldszentkereszt) még lehet jelentkezni az irodában.
8. Előre jelzem, hogy május 28-án, Pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében lesz a Karizmák Ünnepe, melynek részletes programja a fali táblán olvasható. Plébániánk közössége 730-kor indul, a reggeli szentmise után.
Amennyiben programjainkról részletesebben is érdeklődik, hívja irodánkat, keressen fel minket, vagy írjon mailt az alábbi címre:
plebanos@szentlaszlo-havanna.hu
.