1. Ma a 9:30 órai szentmise végén történik a lelki adoptálók fogadalomtétele.

2. Szeretettel várjuk a fiatalokat a virágvasárnapi passiópróbára ma 15 órakor.

3. Vasárnaponként a fél 10-es szentmise után van az elsőáldozási felkészítés.

4. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki énekével szívesen gazdagítaná a szent háromnap szertartásait. A próbákat vasárnaponként tartjuk a ½10-es szentmise után, a plébánia emeleti hittantermében.

5. A kárpátaljai menekülteknek szánt további adományokat péntekenként 15-16 óra között és szombaton 10-11 óráig lehet a Csontváry u. 23. szám alatti karitász helyiségbe lehozni.

6. A Katolikus Karitász által szervezett országos nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés a mai napig tart. Templomunkban a szokásos helyen elhelyezett asztalra lehet letenni az adományokat. Ezeket elsősorban helyi közösségünk rászorulói között fogjuk szétosztani.

7. Az idei Nagyböjtben is van lehetőség hozzájárulni a pakisztáni, nyomornegyedekben élő gyermekek beiskolázási támogatásához. Számukra az egyetlen lehetőség a nyomorból való fölemelkedésre a tanulás. A taníttatásért még az általános iskolában is fizetni kell (1 gyermek számára évi 210 EUR = kb 75.000 Ft-ot), amit az analfabéta szülők a megélhetésükön felül képtelenek előteremteni. Tavaly, több plébánia, iskolák, magánszemélyek összefogásával 80 gyermek költségéhez tudtunk hozzájárulni. Köszönő levelükben ezt írták: „Ti az életet jelentitek számunkra.” Az adományokat a Jézus Szíve szobor melletti perselybe lehet elhelyezni.

8. Idén is lesz húsvéti sonkavásár, mellyel a magyar gazdákat segíthetjük, és a korábbi években megismert, jó minőségű termékeiket részesíthetjük előnyben. Az igényeket a hirdetőtáblán olvasható részletek szerint április 3-ig lehet megadni.

9. Egy hét múlva, április 3-án országgyűlési választások lesznek, illetve népszavazás. Katolikusként lelkiismeretbeli kötelességünk részt venni rajta, és lelkiismeretesen, egyházunk jövőjét is szem előtt tartva, érvényesen szavazni.