1. Október 1-jén első péntek lesz. Este 6-kor fogjuk tartani a szentmisét.

2. Plébániánk 75 évvel ezelőtt, október 6-án kapott önálló plébániai rangot, melyet 3 napos ünnepség sorozattal szeretnénk meghálálni mennyei Atyánknak. Nyitányként október 6-án 10:00-17:00 óráig Szentségimádást tartunk. Október 9-10-én gazdag programok, ünnepi szentmisék várják majd a kedves Híveket, illetve a lakótelepünkön élőket. A hír eljuttatásában kérjük segítségüket, melyhez elkészültek a plakátok, szórólapok. A szórólapok a nagyperselyről elvihetők. Hívjuk meg a szomszédunkban élő családokat, időseket, fiatalokat! Kérjük, hogy a vendéglátáshoz, aki teheti, egy-egy tálca süteménnyel járuljon hozzá.

3. A járványhelyzet miatt az utóbbi másfél év során nem tudtuk Plébániánkon személyes formában működtetni a hittanórákat. Hiányoztak a találkozások és a közösen átélt élmények. Bízva benne, hogy nem lesznek újabb korlátozások, október 1-től újraindítjuk a plébániai hittanokat óvodás kortól minden csoport számára, beleértve az egyetemistákat is. Sokan iskolában is tanulnak hittant, ezért az ismeret átadása mellet a közösség építésre fektetjük a fő hangsúlyt. Szeretnénk továbbra is közösen átélt élményeket adni a gyermekek számára, és szeretnénk megéreztetni velük, hogy milyen jó, hogy tagjai lehetünk Plébániánknak. Elkezdtük a csoportok összeállítását, de még a véglegesítéshez szükségünk lenne a jelentkezési lapok kitöltésére. A jelentkezési lapok a templom bejáratánál találhatók. Kérjük, szeptember A MAI NAPON adják le a jelentkezést a sekrestyében vagy az irodában. Szeretettel várunk minden gyermeket! A hittanórák időpontjait a jövő vasárnap közöljük.