1. Ma délután 5 órától szentségimádás lesz.

2. A ma esti szentmise végén (19 órakor) elvégezzük a lucernáriumot az elhunytakért.

3. November 2-án, Halottak Napján három szentmise lesz: reggel 7-kor, fél 8-kor és 8-kor.

4. Az urnatemető nyitvatartása az alábbiak szerint lesz:
– Ma reggel 7-től 12 óráig, valamint délután 16-19 óráig.
– November 2-án, hétfőn (Halottak Napján) reggel 7-től 11 óráig.

5. Kedden este 7 órától katekumen hittan lesz.

6. Csütörtök este ifjúsági hittan lesz a nagyobbaknak.

7. A középiskolás ifiseknek most pénteken este 7-től lesz a hittan.

8. November 6-án a hónap első péntekje lesz. A szentmisét 18:00 órakor végezzük.

9. A karitászban összegyűlt ruhák közül a hirdetőtáblán és a honlapon megjelölt időpontokban lehet jönni válogatni és csak elvinni ruhákat. Kérjük a kedves testvéreket, hogy a karitász helyiségben viseljenek maszkot, és fél óránál tovább ne maradjanak, hogy mindenkinek legyen lehetősége a ruhák között válogatni, mert a helyiségben 3 főnél több egyszerre nem tartózkodhat.

10. Az Apostoli Penitenciária – a járványhelyzetre való tekintettel – kiterjesztette a halottak javára végezhető búcsúnyerés idejét és lehetőségeit. Ha valaki november folyamán összesen nyolc különböző napon végez temetőlátogatást, és ezt kegyelmi állapotban teszi, teljes búcsút nyer, és ezt felajánlhatja elhunyt szeretteiért. Halottak napjához kapcsolódóan pedig november folyamán akár csak egy alkalommal végzett templom vagy kápolnalátogatás is felajánlható az elhunytakért. Természetesen a templom vagy temető látogatás alkalmával imádkozni kell az elhunytakért, illetve a Szentatya szándékára külön elimádkozni a Hiszekegyet és a Miatyánkot. Ha valaki nem tud elmenni se templomba, se temetőbe, mert beteg vagy veszélyeztetett, akkor otthon (Jézus vagy Mária szentkép előtt) imádkozzon, és így is elnyeri a teljes búcsút.