1. Ma minden szentmise végén Balázs-áldás van.

2. Kedden este 7 órától felnőtt hittant tartunk. Szerdán reggel bibliaóra lesz a nyugdíjasok számára.

3. Február 9-16. között van a házasság hete. Templomunkban jövő vasárnap a 9:30 órai szentmise végén lesz a házaspárok megáldása.

4. Plébániánk hagyományos farsangi mulatsága február 22-én, szombaton lesz a templomunk melletti Kondor Béla Közösségi Házban. Délelőtt a gyermekek, este a felnőttek és az ifjúság részére. Továbbra is várjuk a tombolafelajánlásokat és egyének, vagy csoportok jelentkezését jelenettel, műsorral, Nagy Róbertnél. Azokat, akit a farsangon a büfében szolgálatot tudnak vállalni, jövő vasárnap, február 16-án a fél 10-es mise után egy rövid egyeztetésre várjuk. Aki nem tud erre eljönni, de a büfében segíteni szeretne, kérjük Tordai Évánál jelentkezzen.

5. A héten február 11-én kedden lesz 30 éve, hogy 1990. február 11-én Marosi Izidor váci püspök felszentelte az új plébánia épületét Somogyi László /Laci bácsi/ és Sándor Zoltán/világi elnök/ többszöri próbálkozása gyümölcseként 1987 novemberében megkezdett építkezés 1990-re valósággá vált. Az évforduló kapcsán a baloldali oldalhajóban tablót helyeztünk el, amelyen bemutatjuk a hároméves építkezés kezdetét képekben és leírásban.

6. Február 13-án, csütörtökön érkezik templomunkba a Fatimai Vándorszobor. A szentmise este 6 órakor lesz. Előtte (negyed 6-tól) rózsafüzér ájtatosságot végzünk. Ugyanakkor – mivel ez a nap egyben plébániánk napja is – délelőtt 10:00 órától 17:00 óráig szentségimádást tartunk. Feliratkozni a kifüggesztett íven lehet.

7. Február 14-étől péntek esténként 19:00 órára várom felkészítőre a bérmálkozókat, az ifjúsági hittanos és a katekumen hittanosokat egyaránt. A bérmálás június 6-án 18:00 órakor lesz.

8. A karitász csoport február 29. és március 3. között ismét ruhabörzét szervez a karitász Csontváry utcai helyiségében. A pontos időpontokról a hirdetőtáblán találnak tájékoztatást!