2018. szeptember 30. Évközi XXVI. vasárnap – Szentírás vasárnapja

1. Októberben folytatódik a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat. A hagyományokhoz híven ünnepi szentmisével szeretnénk kezdeni az új imaévet. A Vándor Evangélium hálaadó szentmise ma a fél 10-es szentmise keretében lesz. A szentmise után egy rövid megbeszélést tartunk a Szent László teremben, ekkor kerülnek kiosztásra az új imafüzetek is.

2. Október hónapban a reggeli szentmisék után, illetve az esti szentmise előtt elimádkozzuk a rózsafüzért. Kivételt fog jelenteni a csütörtöki nap. Ezen a napon mindenki végezze el magánúton az októberi ájtatosságot, mert túl sok időt jelentene sokak számára jelen lenni délután fél 6-tól egészen az adorációs iskola végéig.

3. Elkezdődtek a plébániai hittanok. A foglalkozások időpontjai megtalálhatók a hirdetőtáblán. Kérem, hogy minden korosztály, de különösen a 9-12 évesek éljenek a plébániai hitoktatás lehetőségével.

4. A héten első péntek lesz. A szentmisét ezen a napon 18 órakor fogjuk tartani.

5. Október 5-én, pénteken a mise után, 19 órától karitász gyűlést tartunk, melyre minden önkéntest szeretettel várunk!

6. Október 6-ára zarándoklatra hívom a Kedves Híveket Egerszalókra és Egerbe. Tervezett program: Reggel fél 7-kor gyülekező a templomban; 7 órakor indulás Egerszalókra a templomtól; fél 11-től az egerszalóki kegyhely bemutatása; 11 órától szentmise a kegyhelyen; fél 1-től ebéd étteremben; ebéd után indulás Egerbe, ahol a belváros látnivalóit tekintjük meg. A költség 7.000 Ft lesz személyenként, mely az útiköltséget és az ebédet tartalmazza. (Egyéb kiadásra nem lesz szükség).

7. Mivel október 6-án, plébániánk napján megyünk zarándokolni, a több órás szentségimádást október 7-én, jövő vasárnap fogjuk megtartani délelőtt 11 órától délután fél 6-ig. Kérem a Kedves Híveket, hogy iratkozzanak fel szentségimádásra.

8. A hirdetőtáblán egyéb – egyházmegyei vagy kerületi – hirdetmények is megtalálhatók. Kísérjük figyelemmel!