1. Ma a fél 10 órai szentmisén tartjuk a Te Deumot. A következő héten már csak egy katekumen hittan lesz kedden este, és csak szeptembertől lesznek újra plébániai hittanok.

2. Kérem a hittanosainkat vagy a szülőket, hogy adják le a jövő tanévre vonatkozó jelentkezési lapokat, melyben jelzik, hogy szeptembertől szeretnének plébániai hittanra járni.

3. A most következő csütörtöktől kezdve nem tartunk szentségimádást a szentmisék után, és ez a nyár folyamán végig így lesz. Ősszel ezt a kérdést újra tárgyaljuk.

4. Újmisés papunknak, Tóth Imrének közös ajándékot veszünk a primiciájára. Ma még lehet erre a célra adományt tenni a Jézus Szíve szobor melletti perselybe. (Eddig a projektor árának a fele gyűlt össze).

5. Köszönetet mondok a Kedves Híveknek, mert a templomtető felújítására a Hívektől remélt 1 millió Ft összegyűlt. A felújítás befejezése augusztus közepére várható.

6. Előre hirdetjük, hogy templomunk búcsúját egy hét múlva, június 24-én ünnepeljük a 1/2 10-es szentmise keretében, majd az azt követő műsorral és közös ebéddel. Ebédjegyek ma is vásárolhatók, 600,- Ft-os áron a 7-es és a 1/2 10-es szentmise után a templom előtt az udvaron. A hét folyamán, hétköznapokon pedig nyitvatartási időben az irodában lehet megvásárolni az ebédjegyeket. Kérjük, aki teheti, előre vásárolja meg az ebédjegyet, hogy az ebéd mennyisége tervezhető legyen.

7. A mai naptól kezdve két vasárnapon keresztül a szentmisék után van lehetőség a lelkigyakorlat 5.000,- Ft/felnőtt előlegének befizetésére, a 7 órás és a 1/2 10-es szentmisék után a templom előtt az udvaron. Ezeken az alkalmakon természetesen tájékoztatás is kérhető a lelkigyakorlatról, továbbá jelentkezési lap is vihető. Ezúton kérjük, hogy aki szeretne jönni a lelkigyakorlatra, jelentkezzen június 24-ig.